
Diákbizottság

2025/26 DB
Diákbizottság (DB) 2025/26

Ferenczi Levente
Világi kariduktor
Szociális Bizottság tagja
Sziasztok! Harmadéves hittanár-nevelőtanári szakos hallgató vagyok. Nagyon szeretek fiatalokkal együtt dolgozni, éppen emiatt döntöttem amellett, hogy tanár leszek. Szabadidőmet szeretem a gyerekek között tölteni és emellett a nyaraim nagy részét a táboroztatás tölti ki.
"Ugyanígy a ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat!" (Mt 5:16)

Darabos Bálint Péter
Egyházi kariduktor
Tanulmányi Bizottság tagja
Harmadéves teológus hallgató vagyok, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye másodéves papnövendéke. Ez a második évem a Pázmányon, előtte a Sapientián tanultam.
"Gyere! – felelte. Péter kilépett a bárkából és elindult Jézus felé a vízen." (Mt 14,29)

Udvari Veronika
Szociális Bizottság elnöke
Harmadéves hittanár- nevelőtanár szakos vagyok. Szeretek kapcsolatokat teremteni, és időt tölteni azokkal akik számomra kedvesek. Fontosnak tartom, hogy minden ember meghallgattasson, és Isten által szeretve érezze magát bárhonnan jöjjön is.
"Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek." (Mt 25,40)

Fudella Odett
Tanulmányi Bizottság elnöke
Másodéves katolikus teológus hallgató vagyok. Kárpátaljáról jöttem, tanulmányaimat ott is fejeztem be. Szabadidőmben nagyon szeretek zenélni, olvasni, megismerni új embereket, és ha időm engedi, utazni is.
"... és mindenki gyűlöl majd titeket az én nevemért, de aki mindvégig kitart, az üdvözül." (Mt 10,22)

Papp Dávid
Gazdasági Bizottság elnöke
Rekru és Craft Team vezetője
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Dicsőség mindörökké! Ötödéves teológus hallgató vagyok, egyúttal görögkatolikus papnövendék, a Nyíregyházi Egyházmegye kispapja. Szeretem Istent és az embereket, Krisztus követésére törekedve. Sokat merítek az olvasásból, a zenélésből, a túrázásból és a sport különféle formáiból. Dávidhoz, a zsoltároshoz hasonlóan én is, mint bűnös ember, az Emberszerető Istenünket kérem:
"Tiszta szívet teremts bennem, ó Isten, és az igaz lelket újítsd meg benső részeimben" (Zsolt. 50.)

Czupor Anna
Média Team vezetője
Szociális Bizottság tagja
Sziasztok! Harmadéves magyar-hittan tanárszakos hallgató vagyok. Már régóta hivatásomnak érzem a tanári pályát. A szabadidőmben is sokat foglalkozom gyerekekkel. Hiszem, hogy mindenkiből ki tudjuk hozni a jót, ha szeretettel fordulunk felé. Hobbimnak mondhatom az informatika iránti rajongást, ezért a Diákbizottságnak ezen területein igyekszem kivenni a részem.
"Mert csak én tudom, mi a tervem veletek - így szól az Úr -: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek." (Jer 29,11)

Németh Letti
Lelki Team vezetője
Németh Letícia vagyok, Nagykanizsán a Piaristáknál végeztem 2024-ben. Katolikus közösségszervezés szakon tanulok a Pázmányon. Szabadidőmben szeretek túrázni, koncertekre járni vagy bekuckózva Jóbarátokat nézni. Hogyan ismersz fel? Mindig felemás zokni van rajtam, és nagy valószínűséggel egy kávésbögrét szorongatok.
"Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról! A mának elég a maga baja." (Mt 6,34)

Németh Sára
Közösségi Team vezetője
Másodéves, katolikus közösségszervező szakos hallgató vagyok. Szeretek különböző programokon részt venni, és ez által új embereket megismerni, valamint tapasztalatot gyűjteni. Több éve vöröskeresztes önkéntesként tevékenykedek. Szeretem a zenét, az olvasást és az új kihívásokat.
"Bíztam az Úrban, bizakodtam, s ő lehajolt hozzám és meghallgatta kiáltásomat." (Zsolt 40,2)

Győző Gergő
Média Team tagja
Sziasztok! Harmadéves teológus hallgató a HTK-n. Tanulmányaimban azt élvezem leginkább, hogy a hitemről és Istenről tanulhatok. Hitoktatói specializációm lévén pedig lehetőségem lesz másokkal is megismertetni ezeket, és továbbadni az örömhírt, ami életünk célja:
"Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog." (Jn, 11:25)

Berényi Hanna
Lelki Team tagja
Másodéves hallgató vagyok, magyar-hittan osztatlan szakon. Vidékről jöttem, Kapuváron érettségiztem a helyi gimnáziumban. Kiskorom óta az életem része volt a hit, ezért is döntöttem emellett a pálya mellett. Szabadidőmben szeretek sportolni és zenélni.
"Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek." (Mt 11,28)
Galambica Peti
Média Team tagja
Rekru és Craft Team tagja
Másodéves katolikus teológus hallgató vagyok. Budapesten élek és Ózdról származom. Budapesten a Szent Anna Görög Katolikus Gimnáziumban érettségiztem. Szabadidőmben szeretek olvasni, képzőművészetekkel foglalkozni. Életcélom a hátrányos helyzetben élő fiatalok megsegítése, és Jézus Krisztus szeretetének terjesztése.
"Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok – én megkönnyítlek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát. Az én igám édes, és az én terhem könnyű." (Mt11;28-30)

Gólya Laci
Tanulmányi Bizottság tagja
Közösségi Team tagja
Dicsértessék a Jézus Krisztus! Ötödéves hittanár - nevelőtanár szakos hallgató vagyok a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán. Nagykanizsán végeztem a Piarista Gimnáziumban végeztem. Édesanyám tanárnő, az ő példájára döntöttem gimnázium után úgy, hogy én is tanár leszek.
"Az egyik ugyanis a bölcsesség ajándékát kapja a Lélektől, a másik a tudás adományát ugyanattól a Lélektől, a harmadik a hitet kapja ugyanabban a Lélekben vagy pedig a gyógyítás adományát szintén ugyanabban a Lélekben." (1Kor 12,8-10)
Tóth Virág
Gazdasági Bizottság tagja
Másodéves hittanár-nevelőtanár, történelem tanárszakos hallgató vagyok. Egy kis faluból érkeztem. Szeretek a fiatalokkal fogalalkozni és közösséget építeni. Nagyon szeretem a színházakat, az év folyamán remélhetőleg lesz alkalmunk együtt is eljutni, hogy lelkiekben feltöltődjünk.
"...Istennek minden lehetséges."
(Mt 19,26)
Szommer Dániel
Gazdasági Bizottság tagja
Elsőéves magyar-hittan szakos tanárhallgató vagyok. Már óvodás korom óta tudom, hogy a pedagógia az én hivatásom. Egy kis faluból, Agyagosszergényből származom, Soprontól körülbelül 30 km-re. Szülőfalumban gyakran bekapcsolódok programok, rendezvények szervezésébe, szabadidőmben szívesen olvasok, néptáncolok. Elkötelezett célom a fiatalabb generációk jóra és szépre nevelése, ami a hit által tud megvalósulni.
"Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?" (Róm 8,31)
Porga Hanga
Lelki Team tagja
Sziasztok! Másodéves olasz-hittan tanárszakos hallgató vagyok, Veszprémből származom. Fontos számomra, hogy a mindennapok apró dolgaiban felfedezzem Isten szeretetét és jelenlétét. Ebben sokat segítenek az itteni tanulmányaim és remélem, hogy a jövőben is tudom majd ezeket kamatoztatni.
"Márta, Márta, sok mindenre gondod van, és sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, nem is veszik el tőle soha." (Lk 10,41-42)
Zammat Menal Maria
Média Team tagja
Sziasztok! Elsőéves teológus hallgató vagyok. Egy belső-ferencvárosi gimnáziumba érettségiztem idén.
Már fiatalon is fontosnak éreztem, hogy a hitem ne csak a családommal vagy a templomi közösségben érvényesüljön, hanem a személyes döntéseimben és a tudásvágyamban is megnyilvánuljon, pontosan ezért választottam a teológiát.
Szeretek fotózni és írni,hobbijaim közé tartozik még a festés és rajzolás is. Mindent, amit tanulok és alkotok, szeretetben szeretném gyakorolni és tenni, hiszen, ahogy Pál apostol írja:
"És ha prófétálni is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok" (1Kor13,2)
Gergácz Szabolcs Koppány
Rekru és Craft Team tagja
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Gergácz K. Szabolcs vagyok. Első éves teológus hallgató és a Kaposvári Egyházmegye papnövendéke. A Pannomhalmi Bencés Gimnáziumban érettségiztem. Célom, hogy minél több embernek tanúságot tegyek a szeretet szakralitásáról, amely a Krisztus feltámadásából és keresztjéből származik.
"…mert az Isten szeretet."
(Jn 4;8b)

Habodász István
Közösségi Team tagja
Lelki Team tagja
Dicsértessék a Jézus Krisztus! Másodéves katekéta – lelkipásztori munkatárs szakos hallgató vagyok. Komáromból származom és Gyálon élek családommal. Úgy gondolom, hogy a hit nem magányügy és fontos, hogy merjünk tanúságot tenni hitünkről. Szeretek sportolni és írni, utóbbit a 777blog.hu szerkesztőjeként igyekszem az Isten dicsőségére és az emberek javára fordítani.
"Az erős szél láttára azonban megijedt, és amikor merülni kezdett, felkiáltott: "Uram, ments meg!"Jézus kinyújtotta a kezét és megfogta. "Te kishitű – vonta kérdőre –, miért kételkedtél?" (Mt 14,30-31)
